Az idős hölgy, mint minden reggel, a templomba tart. Nem néz se jobbra, se balra, céltudatosan vezeti lépteit a megbocsájtás felé. Mióta özvegyen maradt és a gyermekei távoli országokba költöztek, imádsággal indul a napnak.
Reszketeg kézzel tolja be a hatalmas kaput, belép a templomba, előre sétál a főhajóban, egyenest az oltár elé és letérdel. Még megigazítja magán ódivatú barna posztókabátját. Kezeit imára kulcsolva néz fel a férfira.
A férfi várja őt, tekintete átható, de soha nem vádaskodó. Harmincas lehet, hosszú barna haja van, végig az idős hölgy fölé tornyosul, tekintetét le sem véve róla. A nő arcán szinte gyermeki mosoly villan, ahogy belekezd néma imájába. Tekintete sugárzik a boldogságtól és valami huncut fény is villan benne, de aztán elvékonyodnak ajkai, ahogy kisdiáknak a tanító előtt, mikor szamon kérik tetteit. A férfi nyugodt, szeme sem rebben. Arcán látszik, hogy pontosan tudja, mire gondol. Hallgat, ahogy minden reggel, a nő pedig imádkozik, ahogy minden reggel. Szó nem hangzik közöttük, de mégis mindketten tudják, hogy mit mond a másik.
A nő arcán a ráncok is kisimulnak, tekintete csillog. Néha jobbra-balra dől imádsága közben, akár egy lágy dallam hangjaira mozduló test. Ujjai finoman kulcsolódnak, lágyan ölelik egymást, mint akik sosem akarnának elválni.
Aztán arca vonásai megkeményednek, szemei összeszűkülnek, mélyen lélegzik és hangosan, ujjai elfehérednek, ahogy szorosabban összefonódnak. A férfi, mintha közelebb hajolna hozzá kitárt karjaival, de nem mozdul, csak figyel és hallgat.
A nő ismét nyugodtnak tűnik, nyugodtnak, de talán idősebbnek is. Vonásait ráncok redőzik, szeme sarkában szarkalábak, kissé előrehajlott vállai nehéz munka terhét cipelik. Fejét oldalra biccenti imádsága közben, szemeit lehunyja. A férfi tekintetében mosoly bujkál, mintha látná maga előtt a fáradtságos, de boldog napokat, a serény munkával töltött éveket.
A nő arcát hirtelen a szégyen pírja önti el. A szeme sarkában megvillan egy könnycsepp Most mintha a férfi is szenvedne, vállai előre esnek, testén izmai megfeszülnek a fájdalomtól és arcán látni, tudja mi következik.
Záporoznak a könnyek, egyik a másik után hullik a padlóra. A férfi is szenved a feszületen, nem fizikai fájdalom járja át testét, hanem mindaz, amit átélt a hosszú imádság alatt. Tudja, tőle várja a megbocsájtást. Neki kell majd a bűnökért is szenvednie. A férfi tekintetét könyörgőn szegezi a magasba, ajkai nyitva, mintha kérne valamit odafentről..
A nő hangja töri meg a csendet:
– Ámen…
– Ámen.
Visszhangozza az üres templom belső.
Foto: pixabay.com