Hogyan formázz egy kéziratot?
Nézzük, mi a dolgod, ha egy szabályos kéziratot adsz le. És mi nem a dolgod.
Bepötyögöd a novellád a mobilodra… oszt’ adj neki, küldöd is… te biztos jobban átlátod azt a pici képernyőt, oké…de mégis…aligha látod egészben, aligha érzékeled, aligha van „rálátásod” az írásodra.
Wordöt használsz, a titkárnőknek kedveskedő automatizmusaival és formázásaival…tán még élvezed is, jéé, ezt is tudja, azt is tudja. Kiemelsz vastag betűkkel (bold, fett), dőltbetűzgetsz (kurziválsz), behúzod a bekezdéseket, és az automatikával rövid gondolatjeleket tetetsz …
Sokat tud a Word – ami egy írónak nem kell.
De nem mindig tudja azt, amit kell.
A forma ugyanis nem un. formaság.
Ha rosszul formázott kéziratot küldesz egy pályázatra, ránéz a szerkesztő – Még ennyit se tud? –, és máris hátránnyal indulsz! Nem is hiszed mekkora hátránnyal. És neki van igaza! Ha bal lábbal kelt, tán dobja a kukába, vagy sorolja hátrébb, mondván, majd később elolvasom…és közben megelőznek majd a hasonlóan jó, de jól formázott írások…
Nem kínlódnak azzal, aki a saját írását sem becsüli annyira, hogy szabályosan adja le.
Lássuk, mire figyelj! Nem sok, de nélkülözhetetlen.
Narráció formázása:
Nincs, legalább is nincs látható jele a bekezdésnek. Nem is kell vele törődnöd, ha új bekezdést akarsz, üss le egy entert. Ez pont elég.
Earl Ober ügynök volt, pillanatnyilag állás nélkül. A felesége, Doreen viszont eljárt éjszaka dolgozni egy külvárosi non-stop bisztróba, ahol pincérkedett. Egyik este iszogatás után Earl arra gondolt, beugrik a bisztróba harapni valamit. Kíváncsi volt, hol dolgozik Doreen, meg arra is, hogy kaphat-e ott ingyen enni.
Leült a pulthoz, és az étlapot nézegette.
– Hogy kerülsz ide? – mondta Doreen, ahogy meglátta, hogy ott ül.
A kézibehúzást, az öt space leütését, felejtsd el!
Bár találsz rá irodalmi példát, mégis azt javaslom, novellában, regényben soha ne fettelj, soha ne kurziválj és soha ne ÍRJ nagybetűvel szavakat. Mert az olyan, mintha a fogalmazásod, a kontextus nem tudná kiemelni, jelentőssé tenni a szavaidat, külső segítséget, vagyis formázást kell mankóként használnod.
Hátakkorénmiértkurziválgatokittten? Nem novellát írok, el akarom különíteni – jól láthatóan a példákat és a magyarázatokat. Azért…
Ritkán, de arra is találsz példát, hogy a szövegben egy mondat (zárójelben) szerepel. Nincs rá szabály, mikor lehet és mikor nem, de a zárójeles mondatokat a kezdők szintúgy mankóként használják, mintegy mellesleg beleékelt, az olvasónak kiszóló magyarázatként – ez is egyfajta írói megoldatlanságot jelezhet.
Dialógusjel
Ha dialógust írsz, az is új bekezdés, azt is egy enterrel kezdheted, jelölheted. De! Látod a gondolatjelet? Ez a szabályos! A gondolatjel (–) nem kötőjel (-). Gondolatjel kell a dialógus elejére, és a címkéhez, vagyis a dialógust követő narráció elejére. Ilyen: – . (Nem ilyen: -)
– Hogy kerülsz ide? – mondta Doreen, ahogy meglátta, hogy ott ül.
A dialógusjelet-gondolatjelet azonban csak kézzel tudod beilleszteni! Ez strapás, de nem tudod megspórolni! Annyit segíthetsz magadon, hogy minden dialógusjel helyett két kötőjelet teszel (–), és a végén a Word Csere funkciójával az összeset gondolatjelre cseréled. Miért ne egy darab kötőjelet írj? Mert lehet a szövegben valódi kötőjeles szintagma, pl.: Fekete-tenger, akkor azt is kicserélné és elrontaná.
A dialógusjel helyileg ott van a sor elején, ahol a narrációk kezdőbetűi – és sincs behúzás!
Trükk és segítség!
-- A vaksi Kovács nekiment az ajtónak... -- mondta Géza a pultra támaszkodva.
Ha wordben írsz, két rövid kötőjelet írj a dialógus elé, után és hagyj utána egy
szünetet. Amikor kész vagy, a word jobb felső sarkában kattints a Cserére. Írd be a
két rövid kötőjelet, és halássz elő valahonnan – mondjuk innen – egy gondolatjelet.
Aztán cseréld ki az összeset rá. Ha két kötőjelet írsz, a word nem húzza be a sort!
– A vaksi Kovács nekiment az ajtónak... – mondta Géza a pultra támaszkodva.
Dialógus és központozás
Nincs sok szabálya a dialógusok írásának, de azt következetesen be kell tartani.
– Hogy kerülsz ide? – mondta Doreen, ahogy meglátta, hogy ott ül.
Nézd meg: a dialóguselem egy mondat, a végén van egy írásjel. Egy kérdőjel. Mert a dialógus maga egy kérdés. Ám a címke, a narráció ilyenkor mindig kisbetűvel folytatódik.
Egyszerűbben: a – mondta…– kiáltotta…– siránkozott és társai elé soha nem teszünk pontot – csak kérdőjelet vagy felkiáltójelet.
Ha a dialóguselem egy mondat, egy önálló értelmes mondat és a narráció-címke is egy önálló értelmes mondat – akkor a narrációt-címkét nagybetűvel kell kezdeni. Mert a narráció nem közvetlenül a kérdés folytatása. Nem arról szól, hogyan beszél a karakter! Független cselekvés. És nem egyidejű. Így nagybetűvel indíthatod:
– A gyerekek jól vannak? – A nő a pult felé fordult.
Ez a két mondat így is tördelhető lenne. Sortöréssel:
– A gyerekek jól vannak?
A nő a pult felé fordult.
De változtassuk meg a szórendet. Máris kisbetűvel folytatódik a narráció-címke. Mert a megszólalás és a narráció szinte egyidejű, elhangozhat a fordulás közben is.
– A gyerekek jól vannak? – fordult a pult felé Doreen.
Vagy:
– A gyerekek jól vannak? – mondta Doreen miközben a pult felé a fordult.
Ez a narráció ugyanaz, mint a korábbi, csak terjengősen magyarázkodós, több szóból áll, mint kellene. (Közbevetett tanács: a lehető legkevesebbet magyarázkodj, magyarázz az olvasónak.)
De van, amikor a dialógus nem egy mondat. Hanem két önálló mondat. Az első a válasz… A második egy kérés, vagyis önálló értelme van. Igy nagybetűvel kezdjük.
– Jól – mondta Earl. – Kávét kérek meg egy olyan kettes számú szendvicset.
Lehetne igy is, de ez megint túlírás lenne:
– Jól – mondta Earl. – Kávét kérek meg egy olyan kettes számú szendvicset – tette hozzá. [vagy] – mondta Earl.
De így is lehetett volna, egy mondatként, közbe ékelve a narrációt-címkét. Akkor a 2. gondolatjel után kell egy írásjel, a vessző, de Earl után nem kell írásjel:
– Jól – mondta Earl –, kávét kérek meg egy olyan kettes számú szendvicset.
Miért? Nagyon egyszerű, a mondat összetett, két tagmondatból áll, a kettő közé ékelődik a narráció, de a tagmondatelválasztó írásjel nem tűnik el, nem is tűnhet:
– Jól, kávét kérek meg egy olyan kettes számú szendvicset – mondta Earl.
Fenti mondatban látható, hova kerülne eredetileg az írásjel, a tagmondatot jelölő vessző.
De az is lehetséges, hogy egyetlen mondat közé kerül a narráció-cimke, akkor nincs irásjel.
– A nap végén – legyintett Doreen – mindig több a vendég.
Egyedi megoldások
A szabályok azért vannak, hogy legyen mit átlépjünk. De ahhoz ismerni kell a szabályokat, hogy tudjuk, mit lépünk át – és hogyan.
Itt se idézőjel, se dialógusjel, mégis egyértelmű, ki mikor szólal meg és mit mond… csak hogy ezt nagyon odafigyelve kell írni, hogy egyértelmű és követhető-érthető legyen:
Earl belépett a bisztróba. Doreennak villant a szeme. Hát, te mit keresel itt? Earl odaült a pulthoz és elkérte az itallapot. A gyerekek már alszanak. Doreen csipőre tette a kezét. Nem lesz ingyen pia! Earl a zsebében kotorászott.
Lehet lazítani, az olvasót támogatóan is fogalmazni, csak akkor elmosódottabb lesz.
Earl belépett a bisztróba. Doreennak villant a szeme:
– Hát, te mit keresel itt?
Earl odaült a pulthoz és elkérte az itallapot.
– A gyerekek már alszanak– válaszolta. Dorin csipőre tette a kezét. – Nem lesz ingyen pia! – sziszegte vészjóslóan. Earl megadóan a zsebében kotorászott.
vagy
Earl belépett a bisztróba. Doreennak villant a szeme. „Hát, te mit keresel itt?”, kérdezte. Earl odaült a pulthoz és elkérte az itallapot. „A gyerekek már alszanak.”, válaszolta. Doreen csipőre tette a kezét. „Nem lesz ingyen pia!”, sziszegte vészjóslóan. Earl megadóan a zsebében kotorászott.
De használhatsz gondolatjeleket is…
Earl belépett a bisztróba. Doreennak villant a szeme. „Hát, te mit keresel itt?” – kérdezte. Earl odaült a pulthoz és elkérte az itallapot. „A gyerekek már alszanak” – válaszolta. Dorin csipőre tette a kezét. „Nem lesz ingyen pia…” – sziszegte vészjóslóan. Earl megadóan a zsebében kotorászott.
És most gondold végig, melyik a tömörebb – de érthető. Melyik a feszültebb, de érthető, melyik a jobb, de érthető megoldás… Bármelyiket is választod, mind helyes, csak nem ugyanolyan értékű.
Szóval és végül: a formázás nem formaság…
Ja, és ne feledd: nem kötőjel, hanem gondolatjel: –
Í®j örömmel… is.
A példák részben R. Carver: Ők nem a te férjed című novellájából, részben ahhoz igazodó, átalakitott mondatokon alapulnak.