Hogyan alakítja át a sajtónyelv, a hírek logikája és a valóság leírásának vágya az irodalmi elbeszélést? Sokkal fondorlatosabban és markánsabban, mint hinnéd.
-
A valóság iránti éhség
A 19. század végétől az újságírás és az irodalom közös terepre került: a valóság reprezentációja lett a fő feladat. Nem a romantikus menekülésé, hanem a vizsgálódásé és a szembenézésé.
Balzac, Zola vagy Mikszáth már riporteri szemmel (is) nézték a világot — az újságírás megtanította az írókat arra, hogy a részlet is fontos, mert a részlet hitelesít. Ebből a valóság-szemléletből nőtt ki a realizmus és később a naturalizmus, majd a szociografikus próza.
A mai napig érződik ez a hatás: a noir-regények, a pszichológiai drámák, de még a mágikus realizmus is újságírói szemmel dolgozik – megfigyel, jegyzetel, leír, mintha tényanyagot gyűjtene.
Az újságírás megtanította az írót arra, hogy a világ nem díszlet, hanem nyersanyag.
-
A nyelv rövidül, a ritmus gyorsul
A modern sajtó (különösen az online hírportálok) megváltoztatták az olvasás ritmusát: gyors, pergő, információsűrű szövegekhez szoktatta az olvasókat. De az olvasói türelmetlenség is ezt igényelte. A kettő így találkozott.
Mindez az irodalmi stílusra is visszahatott: a mondatok rövidebbek, a leírások filmszerűek, a dialógusok riportosak lettek – a narrátor már kevésbé mindentudó, inkább „csak” megfigyelő.
Ez a változás idézte elő Raymond Carver, Hemingway vagy Tar Sándor minimalizmusát: riport-nyelv + fikciós mélység = új irodalmi realizmus.
-
A tény és a fikció határán
A 20. század második felétől (Capote: Hidegvérrel, Norman Mailer: A hóhér dala, Esterházy Péter: Harmonia Caelestis) a határ az irodalom és az újságírás között szinte eltűnt.
Megszületett a tényregény (non-fiction novel), a dokumentumdráma, a narratív riport. Ezek az alkotások azt mutatják, hogy a sajtó és az irodalom kölcsönösen hat, átszivárog egymásba.
Az irodalom a hitelességet, az újságírás a történetiséget tanulta el.
A jó újságíró úgy ír, mintha regényt mesélne. A jó író úgy mesél, mintha riportot készítene.
-
A digitális korszak nyelvezete
Az online újságírás ma már nyelvi kultúrát, tempót is diktál: a címadásokban megjelent a „kattintásra késztető” logika, erősödött a vizuális-verbális kevertség (linkek, képaláírások, beágyazott idézetek), az olvasói figyelem pedig 6–10 másodperces ritmusban mozog. (Az irodalom se kötődik már a papírhoz – az online magazinok is tekintélyt adnak egy-egy írásnak.)
Az irodalmi szöveg pedig, ha akar, ha nem, reagál erre: a modern próza gyorsabban vált perspektívát, fragmentáltabb, „scrollbar-szerű” lett (lásd Krasznahorkai, Zadie Smith, vagy Bartók Imre).
A belső monológok is kommentárszerűek lettek. A noir, a cyberpunk, sőt a kortárs magyar próza (Németh Gábor, Totth Benedek, Krusovszky Dénes) is mind ennek a sajtónyelvi, információs ritmusnak a terméke.
-
A hitelesség új definíciója
Régen a regények a képzelet hitelességére törekedtek. A fikciót kellett úgy megírniuk, hogy az hiteles legyen. Ma, az álhírek és mesterséges narratívák korában, az irodalom visszatér a valóság iránti éhséghez.
A digitális korban, amikor mindenki történeteket gyárt, már nem az igazság szándéka a vezérelv. A meggyőzés célja irányít. A következménye pedig az lett: az ember elveszítette az orientációját. Nem tudja többé, mi valódi és mi szerkesztett.
Az olvasó már nem a tényszerű igazságot keresi, hanem a valóságízű hitelességet. Azt, amiben valódi emberi tapasztalat rezonál.
A posztmodern után az olvasók belefáradtak a játékba, a „minden fikció” világába. Ma újra azt keresik, ami emberi, valós, átélhető. Nem az „igaz történet” számít, hanem az igazságérzet. Ha egy szöveg úgy hat, mint ami „megtörténhetett volna”, akkor már megnyerte az olvasó bizalmát.
A modern prózaíró is részben újságírói etika szerint gondolkodik: mennyit szabad kitalálni, mit jelent az igazság a történetben, meddig terjed a felelősség.
-
Noir, dokumentum, fragmentum
A noir regény és a bűnügyi próza különösen sokat köszönhet az újságírásnak. A noir mindig is a hírnyelv fikciósított formája volt: rövid mondatok, tárgyilagos leírás, sötét tények.
James Ellroy, Dashiell Hammett, sőt a magyar Dragomán György riporteri nézőpontból írnak: a helyszín, a bűntett, az indíték mind „jelentés” és „nyelv”.
-
Az irodalom visszalő
Nem csak az újságírás hat az irodalomra. A narratív újságírás (pl. The New Yorker, Narratively, 444) épp az irodalomtól tanult elbeszélni. Ma a határ elmosódott: egy jó esszé vagy riport akár novella-szerű is lehet, míg egy novella akár hírszerűen pontos.
Summa
Az újságírás és az irodalom egyazon eszközzel dolgozik: a nyelvvel. A különbség az időtáv: az újságíró az „itt és most” igazságát keresi – az író az „örök” igazságot.
De a kettő ugyanonnan indul: a megfigyelésből.