Mit mondanék neked ma, ha csak egyvalamit mondhatnék?

Nem húzom az időt:

Felejtsd el a torokköszörülést…

Ha ezt a rossz szokásodat sikerül elhagynod, nem csak az írásod elején, de a közepén és a végén is, hirtelen sokkal, de sokkal jobb leszel a versenytársaidnál – vagy legalább is a 99%-uknál.

A torokköszörülés bár a valódi életet tükrözi, reális és hiteles, de egy csipetnyit se lendít a történeten, nem visz előre, csak egyhelyben toporogtatja az olvasót.

Ez az egyik leggyakoribb hiba, ami egy jó írásban is bosszúságot okoz. És amit a jó írók is – legalább is kezdőként – elkövetnek.

Mi az a torokköszörülés?

Mutatom:

Hirtelen meghallotta, hogy csipog a telefonja, jelezve, hogy valaki hívja. Lecsúsztatta a válláról a táskáját, kinyitotta, elővette a mobilt, oda se nézett, csak megnyomta a hívásfogadás gombot, és a füléhez emelte a készüléket.

– Lea vagyok – mondta.

– Szia, Lea.

Felismerte a barátja hangját.

– Ádám, de jó! Hol vagy?

– Most értem a parkolóházhoz.

– Na, akkor megjavult a kocsid, nincs gond vele mégse…

– Egy fickó a benzinkútnál megigazította a kábeleket, azt mondta, most már minden rendben lesz.

– Szuper, akkor ma este találkozunk.

– Már nagyon várom. Hallottál Krisztiről?

– Nem, mi van vele?

– Mellrák – mondta suttogva Ádám, maga se értette, hogy miért.

– Micsoda!?

Ez 15 sor! Egy sor kivételével 15 üres sor.

Hát ez a torokköszörülés, a távolról nekifutás… a hosszas rákészülés… a ráérős bevezetés… az üres fecsegés…

Így kellet volna.

Lea telefonja megcsörrent. A vőlegénye, Ádám volt. Amit tőle halott egy közös barátjukról, szinte lebénította. Hirtelen azt is elfelejtette, hogy hol van.

– Mellrák? – suttogta. Alig tudott beszélni. – Nem is tudtam, hogy Kriszti beteg.

Hidd el, az olvasó nem kíváncsi arra, honnan tudja Lea, hogy Ádám hívja.

Nem kell elmesélned, hogy a csipogás azt jelzi, valaki hívja…

… és azt se, hogy a telefon a táskájában van…

… a táska meg a vállán…

… és hogy ki kell nyitnia, hogy elővegye, és megnyomja a hívásfogadás gombot, és a füléhez emeli, és azonosítja magát, majd köszöngessenek, és az amúgy már nem-probléma autóról váltsanak szót.

Ez csak azt jelzi, hogy képes vagy tükrözni egy valós szituációt, remek, veregesd meg hasonló esetben a vállad…

Szép.

És most hagyd abba 🙂

Hagyd ezt az amatőrökre.

Ha írsz, ne a felszínen kapirgálj, hanem áss a mélyére. Hagyd a felszínt az amatőrökre – tanácsolja a Jerry Jenkins minden kezdő írónak.

Bányászd elő az érzelmeidet, a gondolataidat, a szívedet és a lelkedet: itt példáulk emlékezz arra, mi történt és hogyan, amikor váratlanul olyan rossz hírt kaptál, ami nagyon is mellbevágott és cselekvésre is késztett.

Ne vond el az olvasó figyelmét holmi apróságokkal. Amikor egy rossz hírt kaptál, te sem arra figyeltél, hogy éppen elmegy az ablakod alatt egy busz… talán meg se hallottad… Ilyenkor kissé bezárul a világ.

De ha író vagy, nem fecsegsz, hanem azonnal behúzod az olvasót a történetedbe, vagyis itt Leára fókuszálsz:

– Fel kell hívnom Krisztit. Ádám, halasszuk el az estét, bocs, de én most nem tudok…

Ez most egy olyan történet, amit tovább olvasnál. Vagy nem?

A torköszörülés csak egy a sok közül, ami elválasztja az amatőrt a profitól…

Az Íróműhely kurzusai nem csak a hibákra hívják fel a figyelmedet, de fejlesztik az erényeidet is.

Í®j örömmel!

Remélem találkozunk.

mgy