Az írók az öt érzékszervük élményeit fordítják le. Azt, amit látnak, hallanak, szagolnak, ízlelnek és tapintanak…
Mert az íróknak nincs más eszközük, csak a szavak. Semmi más, mint a szavak. Amelyek valójában nem mások, mint gondolatok.
Minden más művészeti forma közvetlenül kapcsolódik az öt érzékünk valamelyikéhez. Gondolj a festőkre, zeneszerzőkre, építészekre, színészekre vagy a szobrászokra…
Az írók azonban nem tudnak hangokkal, színekkel, formákkal, érintéssel, mozgással alkotni. Csak szavakkal.
Az írók ahhoz, hogy lefordítsák a világot, maguk mögött hagyják a teret és időt. A korlátlan képzelet, a pontosan kiválasztott szavak alapanyagával dolgoznak. Mindig azt kérdezik maguktól: Hogyan írhatom le azt, amit látok úgy, hogy azt valaki más is így láthassa? Hogyan idézhetem fel mások számára is az érzéseket, a gondolatokat, a cselekedeteket, a beszélgetéseket? Hogyan teremthetek élő, lélegző, reménykedő, álmodozó, virtuális valóságot csak szavakból?
Nincs rá mindenható képlet. Csak a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Írj sokat! És gyakran.
De soha ne köss kompromisszumot a szavakkal. Soha nem mondd magadnak, jó lesz ez ide, így is érthető, lépjünk tovább…
Akkora különbség van a jó és a majdnem jó szó között, mint a villámlás és egy szentjánosbogár között. (Mark Twain)
Hidd el, megéri megtalálni a jó szavakat!
Mert az írás legnagyobb jutalma az író számára az a tudat, hogy mint író – a képzelete és a szavai által – a legtisztább és legigazabb emberi kapcsolatot tudja megteremteni az olvasóival.