Sok kezdő író különös figyelmet fordít a romantikus jelenetekre. Hogyan csókolják meg egymást a szereplők? Mit mondjanak közben? Mennyire legyen szenvedélyes a jelenet? Milyen szavakkal lehet leírni az érintést, a vágyat vagy az első csók pillanatát?
A legtöbb esetben azonban nem ezek a kérdések jelentik a valódi problémát.
A baj rendszerint sokkal korábban kezdődik.
Az olvasó ugyanis nem azért izgul egy csók miatt, mert két ember összeérinti az ajkát. A valóságban ez önmagában nem különösebben érdekes esemény. Naponta emberek milliói csókolják meg egymást anélkül, hogy ebből regény születne.
Az olvasót az érdekli, hogyan jutottak el odáig.
Csak egy jutalom…
Gondoljunk csak bele.
Miért emlékszünk bizonyos szerelmi történetekre évekkel később is? Nem azért, mert pontosan fel tudnánk idézni a csókjelenetet. Sokszor arra nem is emlékszünk.
- Arra viszont igen, hogyan nézett egymásra a két szereplő hónapokon keresztül.
- Arra igen, milyen félreértések választották el őket.
- Arra igen, hogyan próbálták titkolni az érzéseiket.
- Arra is, hogy mennyi mindent kockáztattak.
Magyarán: nem a csók marad meg bennünk, hanem a várakozás.
A csók csak a jutalom.
Hallgatásban fogan…
A romantikus jelenetek egyik leggyakoribb hibája, hogy az író közvetlenül az eredményt akarja megmutatni.
A szereplők szerelmet vallanak. Megígérik, hogy örökké együtt maradnak. Csodálatosnak találják egymást. A jelenet tele van nagy szavakkal – az olvasó mégsem érez semmit.
Miért?
Mert nem a kijelentésekből születik az érzelem.
Hanem abból, amit a szereplők a csókig nem mondanak ki.
Az első soha sem…
A való életben a vonzalom ritkán elegáns. Sokkal gyakrabban bizonytalan. Néha kínos, néha meg ügyetlen… Tele van félmondatokkal és rosszkor elhallgatott gondolatokkal.
Valaki túl sokat beszél. Valaki meg túl keveset. És valaki hirtelen az időjárásról kezd beszélni, mert nem meri kimondani azt, amit valójában szeretne.
És éppen ezek a pillanatok teszik hitelessé a romantikát.
Nem a tökéletesség.
Hanem az emberi bizonytalanság.
…csók előtt
Érdemes megfigyelni azt is, hogy a legtöbb emlékezetes szerelmi történetben a szereplők előbb találnak rá valami közösre, mint egymásra.
Egy közös szenvedély… félelem… álom. Valami, amiben felismerik önmagukat a másikban.
A valódi kötődés nem ott kezdődik, hogy két ember vonzónak találja egymást. Hanem ott, hogy megértve érzi magát.
Az olvasó pedig ezt a felismerést követi végig.
Miért akarja az olvasó?
Íróként ezért nem feltétlenül azt kell kérdeznünk: „Hogyan írjam meg a csókot?”
Sokkal hasznosabb kérdés lehet: „Miért akarja az olvasó, hogy ezek ketten végre megcsókolják egymást?”
Ha erre tudjuk a választ, a jelenet nagy része már működni fog. Ha nem tudjuk, akkor a legszebben megírt csók sem fog segíteni.
Árulkodó klisék
A romantikus jeleneteknél különösen veszélyesek a klisék: A zuhogó eső. Az örökké tartó szerelem. A varázslatos pillanat. A sors által egymásnak rendelt lelkek.
Mutatom:
A hold ezüstös fénye lágyan csillogott a tó felszínén, miközben a part menti fák lombjai között halkan susogott az esti szél, mintha maga a természet is visszafojtott lélegzettel várná azt a pillanatot, amelyre mindketten olyan régóta vágytak.
Anna megállt a stég végén, és bár nem fordult meg azonnal, tudta, hogy Márk ott áll mögötte. Érezte a jelenlétét, ahogyan érezte a szíve egyre gyorsuló dobbanásait is, amelyek szinte fájdalmas erővel visszhangoztak a mellkasában.
– Nem akartam, hogy így legyen – mondta halkan a férfi, miközben közelebb lépett hozzá. – De hiába próbáltam elfelejteni, hiába mondtam magamnak, hogy ez lehetetlen, minden reggel veled ébredtem, és minden este veled aludtam el a gondolataimban.
Anna szemében könnyek csillantak meg, amelyek gyémántként ragyogtak a holdfényben.
– Én is küzdöttem ellene – suttogta remegő hangon. – De bármerre mentem, bármit tettem, mindig úgy éreztem, mintha valami hiányozna az életemből, és csak most értem meg, hogy te voltál az.
A férfi gyengéden felemelte a kezét, és végigsimított Anna arcán, aki lehunyta a szemét, miközben a világ lassan megszűnt létezni körülöttük. Nem hallották többé a szél hangját, nem látták a csillagokat, és nem érezték az idő múlását sem, mert abban a pillanatban csak ketten léteztek.
– Nem akarok többé nélküled élni – mondta Márk.
– És nem is kell – felelte Anna.
A következő pillanatban a férfi magához húzta, és amikor ajkaik végre találkoztak, olyan érzés volt számukra, mintha az egész univerzum egyetlen tökéletes pillanatba sűrűsödött volna össze. A csókjuk hosszú volt és szenvedélyes, tele kimondatlan ígéretekkel és örökké tartó reményekkel, miközben a csillagok ragyogtak felettük, és a tó felszínén ezernyi ezüst fény szikrázott.
Abban az éjszakában nem volt kétség, nem volt félelem, nem volt múlt és nem volt jövő sem. Csak a szerelem volt, amely erősebben égett bennük, mint valaha, és amelyről mindketten biztosan tudták, hogy örökké elkíséri őket.
Borzalmasan gyönyörű… Kissé visszafogva: önmagában és látszólag nem rossz. Azért válik mégis problémává, mert a klisék gyakran a valódi érzelmet helyettesítik Az író ugyanis nem az érzést írja le, hanem annak kulturális jeleit. Nem azt mutatja meg, mit él át a szereplő. Csak azt, hogy egy romantikus filmben ilyenkor általában mi szokott történni. Jól érthető kliséket.
Az olvasó pedig ezt megérzi.
Talán ezért működnek olyan jól azok a jelenetek, amelyekben a szereplők egy kicsit ügyetlenek. Egy suta mondat. Egy félrenézés. Egy elhallgatás. Egy zavarba ejtő csend. Ezek sokszor többet mondanak a szerelemről, mint száz fennkölt vallomás.
Mert a szerelem ritkán tökéletes. De, amikor hiteles, az olvasó azonnal felismeri.
És végső soron nem a csókot akarja látni.
– Tudod, mi a baj veled? – kérdezte a lány.
– Fogalmam sincs.
– Az, hogy mindig akkor mondasz valami fontosat, amikor már indulnék.
A férfi elnevette magát, de csak egy pillanatra. Aztán lehajtotta a fejét, mintha keresne valamit a járdán.
– Lehet.
A lány még várt volna valamit. Egy mondatot. De csak a csend maradt közöttük.
Aztán a férfi közelebb lépett, és megcsókolta. Amikor szétváltak, egyikük sem szólalt meg azonnal.
– Na látod – mondta végül a lány –, megint nem mondtad ki.
Hanem azt a pillanatot, amikor két ember végre nem tud tovább menekülni önmaga és egymás elől.
Az esős változatban a csók azt sugallja az olvasónak: „Ez egy romantikus jelenet.”
Ebben a változatban a csók talán azt mondja: „Aha, akkor most kezdődik valami bonyolult.”