Íróműhely novella
Imádta a disznósajtot ecetes hagymával. Különösen reggelire. Az ablakon beszűrődött egy utcai lámpa sárga fénye. Pertli György állva evett a konyhában. A család mélyen aludt. Kávét ma sem ivott, utálta az ízét. Helyette két törkölyt gurított le sietve. Az másodikat már kalapban. Sietős léptekkel indult a börtön felé. Mélyet szippantott a könnyű nyári hajnalból. Édes volt, akár a feloldozás.
4 óra körül már a kötelet készítette, Jani ekkor érkezett a szokásos kupicával.
– Szép lesz ez a mai, igaz Gyurikám? Napfelkelte, meg minden…
– Az a szegény ördög biztos nem így gondolja.
– De vajszívű lettél így a végére, he! – röhögött János, beosztását tekintve alsó ember. – Annyi nyugtatót kapott, csoda lesz, ha saját lábán eltalál a bitóig. Egyébként miféle…?
– Halálra rugdosott egy embert… Hol a francba’ van már a Tibi? Kell még egy próba.
Ez lesz az utolsó akasztása. Jobban izgult, mint az első előtt. Akkor nem tudott aludni. Sem enni. Vagy tízszer elkészítette a kötelet. Fel-alá járkált egész éjjel. Aztán elmúlt a lámpaláz. Ahogy a kétség is odébbállt. A börtönparancsnok talán két hete hívatta őt. Búcsúzóul szépen akarta csinálni. Már várták őt a foglárok között. Békés lesz ott. Titkolózni sem kell tovább a gyerekek előtt.
Tibi megérkezett, újabb kupica legurult. Fél ötkor emelt fővel fogadták a vendégeket. A bíró ismertette az ítéletet és hóhérkézre adta a gyilkost. A fiatal férfi a nyugtatók ellenére zokogott. Összenéztek a fiúkkal és tudták, jobb lesz sietni. Tibi és Jani közrefogták a halálra ítéltet és elindultak az udvaron felállított bitó felé. Mögöttük a gyászmenetben kedélyes csevegés folyt. Az udvar reggeli napfényben fürdött, szokni is kellett a szemnek. Gerlék turbékoltak a kerítés mögötti platánon. Verebek rebbentek fel a szögesdrótról. Az elítéltet zsámolyra állították. Kínlódva, sírva könyörgött az életéért. Maszatos arca átnedvesítette a fekete csuklyát. Pertli a létrára lépett. Utálta, ahogy lépései súlya alatt nyikorog. A kötelet a legfelső fokról tette az elítélt nyakába. Bokáit a fiúk kötötték össze, akik jelzésére alulról megemelték a még élő testet. Így a kampóval feszíthetett még egyet a kötélen. A létrán állva még egyszer felszisszent, mintha csak szálkába nyúlt volna. Emberei pedig lógni engedték a fiatal testet. Ő fordította lassan oldalra a fejét. Szinte gyengéden. Ha még eszméleténél lett volna, talán épp a kőfal mögött turbékoló galambokat látta volna utoljára. Csak a borzongató kattanás volt hátra, majd vége lett. Az orvos szívhangot keresett, de tudták, hiába.
A bíró rövid biccentéssel zárta le az ügyet. Az ügyvéd és az ügyész egymással fogtak kezet. A börtönparancsnok egyenes háttal lépett hozzájuk.
– Jól van emberek. Rendezzenek el mindent, ahogy kell. Utoljára…
Cipője orrát nézve sétált be a reggeli napsütésről. Még két órát vigyázták a bitón lógó testet.
A pálinka elfogyott. Tibi és Jani kipirult arccal hőbörögtek.
– Alakítsunk szakszervezetet! – kiáltotta Tibi két csuklás között. Szétgombolt inge alól elő-előbukkant egy Mária-medál.
– Vagy tüntessünk! – tette hozzá Jani, aki a nyári melegtől és az alkohol gőzétől kezdte átizzadni homoksárga nejloningét. – Csinálok egy trasz… tansz… transzparenset… Csak egy jó mondat kell!
– Veszett fejsze nyele, – sóhajtotta Pertli, és az ásóval a kezében az akasztóudvar sarkához indult.
Népszerű kurzusok: kreatív írás ♦ regényírás ♦ újságírás
Foto: pixabay.com – kahhl – cco licenc