Így rövidítheted le a történetedet

by MGY

A rövid történet önálló művészeti forma. Egy regényben az egész történetet ki kell kidolgoznod, hogy az olvasóidat érdekelje. Egy novellában ugyanazokat az fikcióelemeket kell megvalósítanod, de a sokkal rövidebben. Sokkal, egy regény szavaihoz mérten 3-5 százalékában.

Ahhoz, hogy megtanuld, hogyan írj egy történetet kevesebb szóval, gyakorlásra van szükséged. Szerencsére egy rövid történet még rövidebb történetté való tömörítése idővel elsajátítható.

Bár az alábbi tanácsok kifejezetten a novellákra vonatkoznak, a módszert az írásfolyamat részeként bármilyen típusú írásnál alkalmazhatod, a tudományos dolgozatokétól a kevésbé hivatalos írásbeli projektekig.

Vannak, sokan, akik a hosszú leírásokból álló bekezdéseket tartják a jó írás védjegyének. És nehezen látják be, hogy mi számít valóban jó írásnak. Nehezen látják be, hogy a lila szövegek helyett az egyértelműségre és a célra összpontosítanak.

Sarah Gribble  kitalált egy egyszerű módszert: A kész szövegekben jelöld sárgával a mellékneveket. Jelöld a dialógusokban a címkéket, narrációkat kékkel. A létigéket (volt, van, lesz) pirossal. Az összes kötőszó jellegű szót (aki, amikor, aztán majd, közben, mert…és társait) pedig lilával.

El fogsz borzadni és látni fogod, a hajnali ködben megcsillanó, meg a sok aztán, közben, ekkor – nem kell! A van és a volt pedig megállítja a történetet. A kimódolt dialógus címkék puszta töltelékek. Jobb, ha minden szót mérlegre tehetsz: tényleg kell-e, sőt, elég pontos-e. Ha nem, vágd ki őket.

Pergőbb és meggyőzőbb lesz a történeted…

És ne feledd, ha egy irodalmi magazinba, irodalmi folyóiratba akarod eljuttatni a történetedet, vagy be akarod nevezni egy írói versenyre, akkor valószínűleg egy maximális szószám alá kell kerülnöd. Ez lesz a belépő… és a feltétel!

Tehát szívd le a zsírt a szövegedből.

Ahhoz, hogy elkerüld a felesleges szavakat a szükségszerűen (!) kevés cselekménnyel teli novelládban, meg kell tanulnod megszorítani a prózádat, kiiktatva a szóvirágos kifejezéseket – minden szóválasztásért keményen megdolgozva.

Ha veszel magadnak egy ruhát, nem szeretnéd, ha hozzád tapadva feszülne, húzódna. De azt sem, ha lötyögne rajtad. Jól szabott ruhát akarsz. Így van a szöveggel is, a szöveg a tartalom ruhája, feszesnek kell lennie, de nem feszülhet, és nem is lötyöghet. 

Szűkítsd a történet terjedelmét

A novellák értelemszerűen rövidek. Ezért egyszerűnek kell lenniük. A történeteidnek egyetlen szereplőre kell összpontosítaniuk, kevés mellékszereplővel, és egyetlen egyszerű ötlet/konfliktus körül kell forogniuk (nincs mellékszál!).

Szűkítsd le a történeted hatókörét a karaktered életének egy jelentős szeletére. Ha túl sok mindent próbálsz belepréselni egy rövid történetbe, gyakran szétesőnek fogod magad is érezni (pláne az olvasó), nem lesz értelme, és nem lesz kielégítő a vége.

Ha a novellád napokon, heteken vagy akár hónapokon keresztül játszódik, az annak a jele, hogy nem igazán vagy a saját történeted s annak lényegének a birtokában. Nem vagy tisztában, mi a központi probléma, és mi a hiteles az üzeneted. Szűkítened kell a terjedelmet (is).

Minőségre törekedj, ne a mennyiségre

A kevés szó azt jelenti, hogy minden egyes mondatnak meg kell keresnie a maga kenyerét. Győződj meg róla: elég aktív hangnemben írsz. Így elkerülheted, hogy a szükségesnél több szót használj.

Amikor a szereplőid beszélnek, ügyelj arra, hogy szavaik valósághűek, de egyben szükségesek is legyenek. Kerüld a mellébeszélést, kivéve, ha az a karakterfejlődés érdekében történik. (De ne fogd rá, lustán!)  Próbáld meg kerülni a virágzó párbeszédcímkéket – ragaszkodj inkább a „mondta” kifejezéshez ahelyett, hogy szóvirágos kifejezéseket használnál a párbeszédcímkékben.

Akkor se legyél bőbeszédű, amikor leírsz valamit. A leírás ne legyen öncélú fogalmazás-tobzódás. Ha két szót egyetlen erősebb szóvá lehet kombinálni, tedd meg.

A minőség a lényeg, nem a mennyiség.

A lehető legközelebb kezdd a végéhez

A rövid műfajokban van egy nagyon rövid előkészítés, mielőtt az un. felbujtó esemény elérné a karakteredet. Csapj bele a közepébe, és a lehető leggyorsabban keverd bajba a karakteredet.

A novellák gyakran kihagyják az expozíciót, és rögtön az első sorokban rátérnek a felbujtó eseményre. De ez nem azt jelenti, hogy jobb, ha párbeszéddel kezdesz – ritkán működik, mert hiányzik a történet aurája. Címkében kell közölnöd a té-idő kontextust – csakhogy a címkék, dialógus narrációk általában és majdnem mindig lényegtelenek! Ha a történeted hosszú expozícióval kezdődik, fontold meg, hogy kivágod vagy a negyedére rövidíted.

Gyakran az első két-három bekezdést ki lehet vágni az első vázlatból anélkül, hogy a történet sérülne.  Ám ha kell a nekiindulás, írd meg hosszan, hangolódj rá – csak a végén vágd meg, dobd a kukába.


Kreatív írás, novellaírás

Ez is érdekelhet

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Tudomásul vettem Még több információ

Privacy & Cookies Policy