Hogy megtudjuk, mi a különbség egy eseménysor és a cselekmény között, a történés és a történet között, az a legjobb, ha írunk közösen egy rövid novellát.
Lépésről lépésre haladunk. Időnként pedig megállunk, és megnézzük, hol tartunk… Készen vagyunk-e már? Vagy valami még hiányzik. A végére összeáll a kép, és megértjük – reményeim szerint –, hogyan lesz egy hétköznapi eseménysorból egy irodalmi műfaj, vagyis egy novella.
Kezdjük is el.
Képzeld el, hogy elmondom neked, mit láttam ma délelőtt:
Egy kisfiú talál egy magányos virágot a mezőn. Letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele.
Ez történet?
(Ez már egy novella? Egy fikció?)
Persze, hogy nem.
Pedig, ha jobban megnézzük…
# …megfelel a fikció kritériumainak.
Hiszen:
van *helyszíne és időpontja,
van *főszereplője,
aki olyan *döntéseket hoz, amelyek természetesen kapcsolódnak az eseményekhez (letérdel, játszadozni),
és az események is természetesen haladnak előre.
A történet *három cselekvést is tartalmaz (talál, letérdel, játszadozni),
és van *kezdete, középső része és végpontja.
Ezek a *fikcióelemek és összefüggések egy novellában nélkülözhetetlen alkotórészek.
Mégsem történet ez.
Hanem csak egy jelentés. Egy akciódús eseménysor. (Akciódús, hiszen ebben a 2 rövid mondatban 3 ige is található!)
# Mi hiányzik?
Egy fikciós elem biztosan: a *konfliktus, és az abból fakadó válság, felfedezés, harc, fejlődés, átalakulás.
Tehát akkor tegyünk bele konfliktust.
Egy kisfiú talál egy magányos virágot a mezőn. Az első gondolata az, hogy leszakítja, de aztán letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele.
Hol van itt a konfliktus?
Nem a kisfiú és a virág között, hiszen a virág nem is tudna ellenállni. A konfliktus a *kisfiúban támad fel. Nem külső, hanem *belső konfliktus. Először ugyanis le akarja szakítani a virágot. Aztán *meggondolja magát. És inkább csak játszadozik vele.
Nem tudjuk, miért dönt így. Ezt nekünk kell kitalálnunk. De ez a hézag vagy *hiányosság nem zavaró. Nem befolyásolja a történést. Magyarázat nélkül is pontosan érthető a cselekménysor.
(Regényolvasáskor sem értesülünk minden mozzanatról és gondolatról, hiszen akkor kilométerekkel hosszabb lenne a szöveg… az a fontos, hogy ezeket a „hézagokat” a szöveg egészének ismeretében ki tudjuk tölteni…)
Akkor most már van egy történetünk? Nincs.
Pedig a *fikció minden elemét tartalmazza a négy mondat.
Van főszereplő, időpont, helyszín, akció, konfliktus… /van ki, mikor, hol, mit, hogyan/, és van eleje, közepe és vége.
Sőt, ezek az elemek *egymásra hatnak, *összekapcsolódnak, rendezett *struktúrát alkotnak. Nem esetlegesen követik egymást a mondatok és a cselekvések. Van a szövegnek belső koherenciája, logikai struktúrája.
És még egy kis mondanivalót is kiolvashatunk: ha tetszik egy virág, tán nem kell leszakítani azért, hogy örömünket lelhessük benne…
És még mindig nem történet, még nem novella.
# Hogyan lesz belőle történet?
Ehhez még egy szempontot figyelembe kell vennünk, majd alkalmaznunk is. Minden történet alapvetően *átalakulás is, amely bemutatja egy helyzet és/vagy egy karakter átalakulását.
A karakter egy jó történet végén más lesz, mint az elején. Megváltozik. Lehet, hogy fejlődik, lehet, hogy elbukik, de megváltozik. Már nem lesz olyan, mint a kiindulópontban.
Hát akkor jöjjön a változás, az átalakulás.
Egy kisfiú talál egy magányos virágot a mezőn. Az első gondolata az, hogy leszakítja, de aztán eszébe jut, hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne, ezért hát letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele.
A virág meg azt gondolja magában: „Olyan, mint egy virág.”
Megtörtént az átalakulás?
Igen.
Honnan tudjuk?
Hát a virág gondolatából, ha nem történt volna valamiféle változás és „átalakulás”, ugyan miért gondolhatná azt a virág a kisfiúról, hogy olyan, mint egy virág…
Akkor ez már így történet.
MajdNEM.
Mi hiányzik még?
Minden kritériumnak megfelel. Van helyszíne, időpontja. Van főszereplője. Van konfliktusa. Vannak benne egymással összefüggő és egymásból fakadó döntések és cselekvések. Van fejlődés és van változás. Van eleje, közepe, vége. Van benne nemcsak eseménysor, de egy önmagán túlmutató üzenet is.
Sőt! Van benne *külső konfliktus is. A kisfiú és a virág között. Hiszen, ha a kisfiú leszakítaná a virágot, akkor legyőzné és megsemmisítené. Tehát a virág itt valójában egy *antagonista is, egy ellen-főszereplő (ne feledd: az ellen-főszereplőnek nem kell feltétlenül gonosznak lennie). És nem minden győzelem jár vereséggel és pusztulással. Sőt!
Akkor miért nem hagyjuk már abba?
Mi hiányzik még?
Semmi…
# De a történet így nem hiteles.
Mert az hogyan történhet, hogy a végén, csak úgy és hirtelen, még ha csak gondolatban is, de „megszólal” a virág? Ahhoz, hogy ezt elhiggyük és elfogadjuk, fel kellene függesztenünk a valóságérzetünket. Ráadásul az egyik pillanatról a másikra, minden előjel nélkül.
Ami a valóságban megtörténik, arra senki sem mondhatja azt, hogy nem hiteles. Legfeljebb azt, hogy ez abszurd vagy ez hihetetlen… De egy fikciónak mindig hihetőnek és hitelesnek is kell lennie. Nem történhet benne bármi, bármikor, mondjuk, mert eszünkbe jutott egy ötlet.
A következő lépés az, hogy amellett, hogy a fikcióban ábrázolt világ logikus, belső szabályokkal rendelkező és hihető is, az író megteheti, hogy saját világot teremt, és a szabályokat azon belül működteti és érvényesíti.
Az ilyen fikció befogadásához az olvasónak szüksége van arra, hogy a valóságot és a kételkedését felfüggessze” (suspension of disbelief) és átmenetileg hajlandó legyen elfogadni a fikció világában megjelenő – a valóságban hihetetlennek tűnő – szabályokat. (Így működnek a mesék, vagy a Star Wars, vagy a Harry Potter…)
Igen ám, de a „valóság felfüggesztésének” a fikció világán belül logikusnak és indokoltnak is kell lennie. Csak így tudja az olvasó felfüggeszteni a valóság szabályait, és elfogadni a kitalált világot.
Itt azonban a valóság felfüggesztését kívánó mozzanat a történet végén, és hirtelen, minden előkészítés nélkül történik. Semmi sem utal arra, hogy hopp!, most egy dimenzióváltás következik. A hétköznapi cselekvéssor minden átmenet, figyelmeztetés, jelzés nélkül fordul át egyfajta mesebeli fantasy világba.
Akkor most mi a teendő? Mitől lesz a történet hiteles?
Julio Cortazar, amikor megírta az alábbi novelláját, a fentieken kívül még további két dologra ügyelt.
1. Előkészítette a befejezést. Megváltoztatta a főszereplőt, és ezáltal már nem is olyan meglepő a virág „megszólalása”.
2. Nem csak kijelentette, vagyis elmondta, hogy a főszereplő játszani kezdett a virággal, hanem meg is mutatta. Vagyis alkalmazta a *ne mondd, hanem mutasd elvét.
# És akkor most, íme, az eredeti novella:
Egy dulimanó talál egy magányos virágot a mezőn. Az első gondolata az, hogy leszakítja, de aztán eszébe jut, hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne, ezért hát letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele; megsimogatja a szirmait, fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki, mint egy méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik melle, és békésen elszundít.
A virág meg azt gondolja magában: „Olyan, mint egy virág.”
Vége van?
Igen
is, meg nem is.
A szövegen már nem változtatunk. Csak eláruljuk a címét: A virág és a dulimanó.
# Most jön az olvasó
A befogadó. Neki is van egy kis dolga. Mindig van, ha jó a novella.
Lesz, aki legyint: ugyan már, micsoda badarság, kár volt elolvasni. Nem érinti meg ez a történet. Van ilyen.
Lesz, akinek tetszik. Kedves történet. Megérzi az üzenetét. Tán majd meséli a gyerekének vagy az unokájának…
És lesz, aki elgondolkodik. Elfogadva a „valóság felfüggesztését” azt kérdezi: miért gondolta azt a virág, hogy… még pontosabban, miért gondolhatta azt a virág, hogy „Olyan, mint egy virág.”
Miért is? Szerinted miért?
Nos, épp a válasz az írói üzenet. De hogy ne érezd, hogy cserben hagytalak, segítek egy kis színezéssel…
Egy dulimanó talál egy magányos virágot a mezőn. Az első gondolata az, hogy leszakítja, de aztán eszébe jut, hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne, ezért hát letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele; megsimogatja a szirmait, fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki, mint egy méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik melle, és békésen elszundít.
A virág meg azt gondolja magában: „Olyan, mint egy virág.”
Népszerű kurzusok: kreatív írás ♦ regényírás ♦ újságírás
Foto: Abril Sáinz eredeti illusztrációja – oktatási célra