Idézz fel egy magasugró versenyt.
A nekifutás előtt a magasugró a kiindulóponton áll.
Előtte 15 méterre a magasugró állvány a léccel.
Az állvány mögött a matrac, az un. leérkezőhely.
Mi történik?
A magasugró áll a kiindulási ponton. Ez – ha a lelkében nem is – a nyugalmi helyzet.
Minden regény és novella is egy alaphelyzettel, a főhős nyugalmi helyzetével indul.
Előtte tizenöt méterre a léc. Az akadály.
Minden novellában, regényben felbukkan a konfliktus, az akadály. Amivel a főszereplőnek szembe kell néznie, amit le kell küzdenie. Ha nincs akadály, nincs történet.
A léc az az akadály, amin a versenyzőnek felül kell kerekednie, amit át kell ugrania.
Az akadály az a konfliktus, vagy a konfliktus az az akadály, amivel a főszereplőnek szembe kell néznie, amit le kell küzdenie, amit meg kell oldania.
Ha átugorja, győz. Ha leveri, kudarcot vall. (Itt puhára esik így is, úgy is. Az életben nem biztos.)
A főszereplő, ha felülkerekedik az akadályon, ha megoldja a konfliktust, nyer. Ha nem, elbukik.
Nekifut. Elkezdi az akadály leküzdését. A konfliktus megoldását.
A főszereplő megkezdi a konfliktus megoldását. Benevezett az élet versenyébe, nem tehet mást, neki kell rugaszkodnia. Nincs más lehetősége!
Fut, egyre dinamikusabban, egyre gyorsabban.
A főszereplő sem tehet mást, szembenéz a konfliktussal, mert ha nem, akkor nincs történet. Csak az életben lehet sunnyogni, megfutamodni. Novellában, regényben nem – mert akkor az az élet, nem pedig történet.
Előfordul, hogy az ugró nekifutás közben lefékez és leáll. Vagy elvéti a lépést… (Vagy ugrik, de veri a lécet.) Veszít egy kísérletet, de van még két kísérlete.
A főszereplő se úgy halad a maga útján, mint kés a vajban. Többnyire nem első kísérletre tudja legyőzni az eléje tornyosuló akadályt, problémát. Sőt, akkor izgalmas, ha az első megoldási kísérlete kudarcba fullad. Nő a feszültség, erősödik a belső vágy, izgalmasabb a történet.
Futás közben van egy pont, amikor már nem lehet leállnia, már felgyorsult annyira, hogy nem lehet megállnia, visszafordulnia. Ez a nincs-visszaút pontja. Amikor már nincs más lehetőség: ugrania kell.
A főszereplő küzdelme során is elérkezik az a pont, amikor nincs visszaút. Amikor már nem futamodhat meg, nem fordulhat vissza.
Az ugró dobbant, rugaszkodik, száll.
A főszereplő is minden erejével arra összpontosít, hogy megoldja a konfliktust, legyőzze az akadályt.
De azért van egy különbség, ha az ugró elbizonytalanodik, tuti, hogy leveri a lécet. Egy izgalmas novellában, regényben azonban a dobbantás előtti pillanatban felsejlik a kudarc réme. Egy olyan pillanat, amikor úgy tűnik, minden elveszett. Ez egy feszültségfokozó pillanat.
Ha átível a léc fölött, nyert. Ha leveri, elbukik. A matracra huppanva mindent leolvashatsz az arcáról.
A főszereplő is eléri a története csúcspontját. Ez a klimax. A drámai tetőpont. Ahol minden eldől. Nyer vagy bukik.
És jön az ováció vagy a búsongás.
Itt is, ott is.
Látod, nem is áll távol a magasugrás dramaturgiája a regény- vagy novellaírástól…
