Szeretnél egy rövid történetet írni?
Íme, 5 alapelem és építőkő, amit szem előtt kell tartanod. De vigyázz, ha csak az egyikre összpontosíthatsz, nem csak megterheled, de fel is boríthatod a történetedet.
Vegyük górcső alá mind az ötöt.
1. AKCIÓ
avagy Mit csinálnak a karakterek?
Gábor lement a parkba. Levette a cipőjét, mezítláb sétált a pázsiton, s ahogy elhaladt a tölgyfák alatt, a levelek között az égre emelte a tekintetét. Sétált még egy kicsit, aztán sóhajtva leült egy fa tövébe, lehunyta a szemét, és feltörtek benne az emlékek.
⇒ Hogy itt nincs akció? Nem történik semmi? Nézd csak az igéket: lement, levette, sétált, elhaladt, emelte, leült, lehunyta, feltört…
⇒ És még valami: van már egy elég jól megfogható karakterünk, egy illő helyszínünk, sőt, már egy konfliktus is felsejlik… tán még egy másik karakter is. De ez mindjárt kiderül.
2. DIALÓGUS,
avagy Mit mondanak a karakterek?
Az utolsó beszélgetésükre gondolt.
– Sosem hagylak el – mondta Emmának.
– Nem is kell. Reggelre én már nem leszek itt.
– Úgyis utánad megyek…
– Megteheted. De akkor újra elhagylak.
– Nem baj. Örökké követni foglak…
– Ha kínozni akarod magad, hát tedd.
⇒ Látod, a dialógus nincs teleszórva olyan kis címkékkel, mint a mondta, suttogta, kiáltotta… és társai. És nem is hiányoznak. Az érzelmeket és az érzelmi viszonyokat maguk a dialóguselemek hordozzák és fejezik ki. Jobban teszed, ha te sem esel kísértésbe, és nem a címkékre támaszkodsz. Az olvasók többsége egyszerűen átsiklik a címkéken, ha pedig állandóan belebotlik a szemük, egy idő után bosszantóan zavarónak érzik. Mert nincs semmi hozzáadott értékük a történethez.
⇒ Nyilvánvaló a helyszínváltás és az új helyszín is. Tudjuk, hogy ez egy lakás, pedig egy szóval sem említette a szöveg. A jelenet nem szenvtelen, hanem érzelmileg telített. A főkarakter helyzete, jellemzői újabb vonásokkal bővültek, és már nyilvánvalóvá vált az is, ki a másik karakter, és mi a konfliktus forrása.
⇒ Egy konfliktus akkor hat, ha cselekvésre készteti a karaktert, és amíg a konfliktus fennáll, az olvasóban újra és újra felmerül a kérdés: Na, most mit fog tenni a karakter? Mi fog történni? Erre ez a pici dialógus is feleletet ad. De mi fog történni, ha Emma reggelre tényleg eltűnik?
3. LEÍRÁS,
avagy Mit látnak, hallanak, éreznek, szagolnak, ízlelnek a karakterek?
Lágy és meleg szellő simított végig Gábor arcán. Kinyitotta a szemét. A tölgyfa levelei a szélben úgy suhogtak, verődtek egymáshoz, mintha a feje felett aprócska manók tapsikolnának. Szinte a szájában érezte a pázsit kesernyés illatát.
⇒ A leírás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy lelassítsd a történetet, vagy egy kis szünetet iktass közbe, hogy növeld a várakozást és a feszültséget. A leírás némi kis pihenőt, levegővételnyi időt is ad az olvasónak.
⇒ Vigyázz, ha gyakran fordulsz a leíráshoz, a történeted nagyon lelassulhat, és az olvasó unni fogja.
⇒ Bánj csínján a melléknevekkel és határozószavakkal. Annyira ne, amennyire az angolszász írástanítók irtóznak e szófajoktól. A magyar nyelv jobban tűri, de halmozni felesleges…
⇒ Visszatértünk a jelenbe. Mi fog történni? Feláll és elindul? Vagy feladja?
4. BELSŐ MONOLÓG,
avagy Mit gondolnak a karakterek?
Emmára gondolt. Vajon hol lehet most? Talán bajban van, vagy máris egy másik férfivel él együtt? Indulnia kell, meg kell keresnie. Még egy másodperc, és feláll. Csak egy másodperc, egy leheletnyi szünet, még ül egy kicsit, még hagyja egy kicsit a szellő simogatását, még magába szívja a kedvenc park illatát. De aztán máris indul. Megkeresi.
⇒ A belső monológ a kezdő prózaírók kedvence. Olykor ez a legegyszerűbb, elmondani, mire gondol a karakter. A rosszabb megoldás, ha a monológ azt is elmondja, mire gondol a másik karakter…
⇒ Minden ember szeretne a másik fejébe látni, tudni azt, mire gondol. Egy film vagy egy színdarab közönsége ritkán fér hozzá a szereplők belső gondolataihoz, ám a napi valóságshow-k egyik kedvenc dramaturgiai eleme: kivonni néhány percre a történésekből a szereplőt, és elmondatni a gondolatait, reflexióit… (Talán ezért is népszerűek.)
⇒ Ha azonban a történetet az ábrázolás, a megjelenítés helyett inkább belső monológokkal terheled, úgy hat majd, mintha egy történet helyett naplót olvasnánk. Ha mindent csak elmondasz, ha minden információ second hand, akkor ugyan az olcsóbb megoldást választod, de a történet hamar elvesztheti az olvasód érdeklődését.
Mindjárt kiderül, mi történt Gáborral és Emmával…
5. NARRÁCIÓ,
avagy Mit tud és oszt meg az író az olvasóval?
De nem ment. Gábor soha többé nem látta Emmát. Bár gyakran és bánatosan gondolt rá. Maradt Veszprémben, sok nőt szeretett, de egyiket sem vette feleségül. Nem is tudott velük igazán beszélgetni. Egyedül élt és egyedül halt meg. Abban a házban, ahol kilenc évig élt együtt Emmával.
⇒ Előfordul, hogy az elbeszélő veszi át a szót. Leginkább akkor, ha valamit össze akar foglalni és információkat szeretne közölni. Itt például lehetett volna hosszasan és részletesen ábrázolni, hogyan él napra nap Gábor, és hogyan nem követi Emmát… De minek?
⇒ A narráció fontos írói eszköz. Akkor működik hibásan, ha az író elkezd állandóan belebeszélni a történetbe. Ha megakad, akkor gyorsan összefoglalja a tudnivalókat, hogy tovább léphessen… Akkor is romboló hatású, ha a narrátor a mindentudó szerepében tetszeleg: nem hagyja kibontakozni a történetet. Gondolj a kedvenc filmjeidre, azok tetőpontjára. Hogy éreznéd magad, ha ahelyett, hogy látnád és hallanád, mi történik, egyszer csak megjelenne a képernyőn Morgan Freeman és elmesélné, mi történt… Légy takarékos a narrációval!
INTERAKTÍV ONLINE KURZUSOK
Foto: pixabay.com