Íróműhely novella
A rizslámpák fénye a lebukó nap színeibe burkolja az éttermet. Lágy zene szól, fűszeres illatok töltik meg a levegőt. Gitta hátradől, és a falon tekergődző sárkányban gyönyörködik. Összefut a nyál a szájában. Míg a sült Hun-Tun-ra vár, egy tál rákszirommal csillapítja az éhségét. Szórakozottan hallgatja a barátnőjét.
– … az a förtelmes kölyök másnap megint nekilökte szegény Lilit a mászókának. Hát tessék, erre szétnyílt a szemöldöke!
Gitta kötelességtudón felhördül, de közben odébb húzódik, hogy jobban rálásson a bejárattal szemben ülő férfire. A térelválasztó félig eltakarja előle, Gitta csupán a profilját látja. Furdalja a kíváncsiság. Felsóhajt, megropogtatja a nyakát, és a pad szélére csusszan.
– Most meg mit nyújtózkodsz? Fogadni merek, hogy egy szavamat sem hallottad! – Réka ingerülten felhajtja az italát, és hátrafordul. Leplezetlenül bámulja a férfit. – Nocsak-nocsak – ingatja a fejét –, szemezgetünk-szemezgetünk? Mondjuk tényleg nem rossz. Tisztára Daniel Craig.
– Kicsoda?
– Jaj, hát tudod, a legújabb James Bond, az a szőke.
Gitta behunyja a szemét, és koncentrál, lúdbőrös lesz a karja.
– Szkájj fóól, szkájj fóóól! – rezegteti a hangszálait. – Ez a betétdala ugye?
– Ühüm, csak egy kicsit kevésbé leháros.
Gitta felhúzza az orrát. Visszavágna, de ekkor újra a sarokba siklik a tekintete. Megfeledkezik a sértésről.
– Igazad van. Totál olyan, mint egy titkosügynök. Sötét egy alak, borsódzik tőle a hátam.
Felszolgálják az ételüket. Gitta élvezettel kóstolgatja az egzotikus fogásokat, boldog, hogy kiszolgálják. Amint megtörli a száját, alacsony, fehér ruhás pincér terem az asztaluknál. Vigyázba vágja magát, és meghajol. Kerek kosarat tol az asztalra.
– Hölgyek venni belőle! Szüti hoz bisztoszan szerencét!
– Nekem most ki kell mennem – markol bele Réka. – Mindenképpen várj meg, nehogy elolvasd nélkülem!
Gitta a tenyerébe fogja a szerencsesütit, és ismét a titokzatos idegent vizsgálja. Egyszerre vonzza és taszítja benne valami, képtelen levenni róla a szemét. A férfi előtt továbbra sincs étel. Időnként kortyol egyet a teájából, és a terítőn dobol az ujjaival, minduntalan az ajtóra sandít.
Gittát elragadja a fantáziája.
– Magánnyomozó, és most a célszemélyre vár – morfondírozik magában –, vagy inkább bérgyilkos, és mindjárt lepuffant valakit. – Megrázza a fejét, és felkuncog. Elkapja a férfi dermesztő tekintetét. Rémülten lesüti a szemét, körme a tenyerébe váj. A sütemény szilánkokra törik az öklében. Szétnyitja az ujjait, és a combjára simítja a papírcsíkot. Közelebb hajol, hogy elolvassa.
– Kérem! Sürgősen hozzon nekem egy másikat! – utasítja a pincért. – Ez az üzenet borzalmas. Nem lehet az enyém!
– Nem-nem! Tévedész nincen! – vigyorog rá a férfi. – Szüti hozni magának szók szerencét! Kívánszág lenni nátyon jó! Hölgynek kell benne hinni!
Gitta megpördül, és a mosdóajtót szuggerálja. Nehezen kap levegőt, alig várja, hogy a barátnője visszatérjen.
– Így legyen ötösöm a lottón! Tudtam, hogy nem bírod megállni. Na, mutasd, mit húztál! – Réka megragadja a papírost, de Gitta kitépi a kezéből.
– Most meg mi ütött beléd? Jó, ne mutasd meg, ha akkora titok! De azért nem kell mindjárt átharapni a torkom.
Gitta megborzong.
– Szédülök! – suttogja, és összegörnyed.
Réka menten megenyhül. Odaugrik, és Gitta homlokára szorítja a kezét.
– Úgy is nézel ki! Esküszöm, mint akit kihipóztak. Én mondtam neked, hogy ne egyél össze mindent. Azért nem a te hibád. Alaposan elborsozták a szecsuani kacsát.
***
Gitta kitámolyog a mosdóba. Magára zárja az ajtót, és a vécéfedőre kuporodik. Előhúzza a papírt és újra elolvassa. Homályosan lát a könnyeitől. „Az ön élete veszélyben van. Ne mondjon semmit senkinek. El kell hagynia a várost, azonnal, és soha nem térhet vissza. Ismétlem: erről nem beszélhet senkinek!” Abban a pillanatban, ahogy a végére ér, a szomszédos fülkében felzubog a víz. Gitta a szájába tömi az öklét, és a távolodó cipősarkak kopogást hallgatja. Résnyire nyitja az ajtót, kidugja rajta a fejét, majd előront, és a mosdó kilincse alá ékeli a sarokban árválkodó felmosófát. Kitör belőle a zokogás.
– Miért is nem mentünk inkább egy pizzériába? – nyüszíti. – Most mi lesz a gyerekeimmel? Na és a társulat? Ki énekli el helyettem Szilviát? – Fel alá járkál a penészszagú helységben, átadja magát a kétségbeesésnek.
– Ezek a kínaiak nem beszélnek a levegőbe! Ha nem tűnök el, kinyírnak – hüppögi. – De azért, akkor is haza kell jutnom! Csak összedobom a bőröndöm, és írok egy búcsúlevelet. – Egymást kergetik a gondolatai. Amerika elsőre jó megoldásnak tűnik, de aztán eszébe jut a számlaegyenlege, és elveti az ötletet. Számba veszi a vidéki rokonokat, és végül a nagynénje mellet dönt.
– Zagyvarékas elég messze van – trombitál a zsebkendőjébe –, és Szolnokon talán majd kapok valamilyen szerepet. – A váratlan hangra megdermed, bénultan lapul a csempéhez.
– Gitta, rosszul vagy? Hívjak orvost? – rángatja Réka a mosdóajtót, majd belerúg.
Gitta nem késlekedik tovább. Felrántja a szoknyáját, és belecsimpaszkodik az ablakpárkányba.
***
A tomporára érkezik. A szűk ablakkeret felhorzsolta az oldalát, ezért egyszerre fájlalja mindkettőt. Az utcai lámpák fényében csupán a parkoló autók sziluettjét látja, de a kukaszagból már sejti, hogy hol lehet. Felkiált, amikor a szeme sarkában elrohan egy férfi, ám ekkor valaki hátracsavarja a karját.
– Dobd el, vagy kiterem a nyakát! – üvölti a fülébe.
Gitta sikítana, de egy tenyér tapad a szájára, szánalmas vinnyogásnak hallja a saját hangját. Kiélesedik a látása. A konténerek mögül hórihorgas alak pattan elő, és ő a félhomályban is felismeri benne az étteremben látott férfit.
– Ahogy tetszik, haver! – válaszolja foghegyről. – Sosem láttam a spinét, egy gonddal kevesebb!
Gitta felháborodik. Lendületet vesz, és sípcsonton rúgja a támadóját, mire az üvöltve félrelöki. A köpcös férfi a lábszárához kap, de a következő pillanatban már széttárt karokkal hever a földön. Szivárgó binda éktelenkedik a homlokán.
– Maga lelőtte! – sipítja Gitta, és a parkoló felé oldalaz. – Lekapja a körömcipőjét, futásnak ered, de a fegyveres elállja az útját.
– Erre most nincs időnk, asszonyom! Adja ide a slusszkulcsát! Itt nincs biztonságban.
Gitta nem bízik benne, de belátja, hogy nincs más választása. A táskájába túr, és remegő kézzel átnyújtja a kulcscsomót. Szó nélkül mutatja az utat a kocsijáig. A piros Suzuki a fal mellett várakozik egy Mercedes és egy Volvo között. Gitta megáll előtte, és szorongva várja a reakciót.
– Oké. Ezzel van esélyünk. – jelenti ki a férfi, és megpróbálja kinyitni a fekete batár ajtaját. Villámló szemekkel mered Gittára.
– Na, ne packázzon velem! Én a jó kulcsot kértem! Adja ide, de rögtön.
Gittát elönti a pulykaméreg. Toppant egyet dühében, és épp szóra nyitná a száját, amikor felbőg egy motor a hátuk mögött. Gitta megfordul, és az arca elé kapja a kezét, elvakítják a felvillanó fényszórók. Azonnal rámutat a Suzukira.
Csikorgó kerekekkel farolnak ki a parkolóból. Gitta görcsösen kapaszkodik a székébe, halántéka így is minduntalan az ablaknak ütődik. Már fogalma sincs, merre járnak, mégsem meri megszólítani az öltönyöst. A férfi tudomást sem vesz róla. Tövig nyomja a gázpedált, és őrült iramban szlalomozik az autók között. Egy utcasarkon hirtelen jobbra rántja a kormányt, és besüvít egy mellékutcába. Gitta hátrales az ülések között, de csak a néma házakat látja.
– Leráztuk őket! – kapaszkodik bele a férfi karjába, mire az elveszíti az uralmát a kocsi felett, és felugrat egy padkára. A zökkenőtől lecsapódik a napellenző, tucatnyi programfüzet hullik az arcába. A sofőr szeme résnyire szűkül, de megőrzi a hidegvérét. Tovább száguldanak. Az öreg Suzuki már ismét a forgalomban cikázik, amikor éles sípszó hasít a levegőbe, és egy benzineskanna jelenik meg a műszerfalon. A férfi rácsap a kormányra.
– Ezt a sza… trágyakordét! – szitkozódik. – Most nehogy azt mondja, hogy még benzin sincs benne!
Gitta megszeppen. Kínos magyarázkodásba kezd.
– Hát, túl sok már nem lehet. Tudja, tegnap reggel vittem magammal pénzt, de akkor belefutottam abba a garázsvásárba. Ott volt az gyönyörű fellépőruha, és amilyen hülye vagyok, megvettem azt a nyomorult vázát is a Ferinek. Még csak nem is örült neki…!
– Mégis mennyi? – vág közbe a férfi.
– Az a vén tróger egy húszasért adta az egészet, de szerintem jócskán átvert, mert…
– Nem az, maga szerencsétlen! Mennyi lehet még a tankban?
– Jól van, na, úgy egy-két liter! De tudja, igazán nem számítottam autós üldözésre!
A férfi összeszorítja a száját, és beleöklöz a műszerfalba. Gitta felzokog.
– Kérem, nyugodjon meg – csitítja ingerülten a férfi. – Úgy tűnik, szerencsénk van. Ezek tényleg lekoptak.
***
Kényelmes tempóban haladnak tovább, hamarosan a hátuk mögött hagyják a várostáblát. Miután átgurulnak a vonatsíneken, lassan kirajzolódik előttük a kiserdő. Gitta felsóhajt, és megtörölgeti a szemét. Elengedi a kapaszkodót, és kinyújtja a lábát. Ebben a pillanatban a Suzuki rekedten felköhög. Gitta félrekapja a fejét, és kibámul az ablakon, már tapasztalatból tudja, hogy mi következik.
– Én a maga helyében lehúzódnék valahol – okoskodik –, Szuzi már nem bírja sokáig!
– Most meg miről beszél?
– Hát Szuziról, a kocsiról! Ha tovább kínozza, leég a motor és akkor…
A férfi felhördül. A fák felé kormányozza az autót, és lekapcsolja a gyújtást. Nem szól Gittához. Kioldja a biztonsági övét, és a zakója belső zsebéből egy tenyérnyi könyvet vesz elő. Majd egy papírcsíkot húz ki a lapjai közül, és belemerül az olvasásba.
Gitta a szeme sarkából figyeli. Lassan megnyugszik, a páni félelem átadja helyét az unalomnak. Rálehel az ablakra, és egy pálcikaemberkét rajzol a párafoltba. Erről ismét eszébe jutnak a gyerekei, és elpityeredik. Az önsajnálat fokozza a hangerejét, perceken belül már hangosan jajveszékel.
– Mi baja van már megint? – mordul rá a férfi rezignáltan. – Bántotta magát valaki? Egy haja szála sem görbült, pedig maga a legrosszabbkor volt a legrosszabb helyen. Az egyetlen embert, aki felismerhetné, likvidáltam. Úgyhogy engedje végre, hogy átgondoljam a dolgokat, aztán miattam mehet, amerre lát. – Lehunyja a szemét, és a fejtámlának dönti a tarkóját. Ádámcsutkája hegyesen dudorodik előre.
– Hogy mi a bajom? – méltatlankodik Gitta. – Mármint azon kívül, hogy egy gyilkossal furikázom az éjszakában? Lehet, hogy azt hiszi, hogy minden nő a rosszfiúkat szereti, de, ha tudni akarja, én éppenséggel beérem egy olyan unalmas, goromba alakkal, mint amilyen a Fe… !
Erre már a férfi is kijön a béketűrésből. Felkapja a könyvecskét és nekicsapja a szélvédőnek. Kihullik belőle a papírcetli, majd megakad a sebességváltón.
– Magasságos ég, hát hallgasson már el! Az ember a saját gondolatait sem hallja! – Lehajol, hogy felcsippentse a fecnit, majd sietve belerejti a markába.
Gitta így is felismeri. Beletúr a táskájába, és kirántja belőle a saját szerencsejóslatát. Meglobogtatja a férfi orra előtt.
– Hallgassak! Mindig csak hallgassak!Könnyen beszél, a maga sütijébe biztosan nem azt írták, hogy el kell hagynia a várost… – A szája elé kapja a kezét.
– Mit hord itt össze megint? Adja ide azt a papírt! – Gitta keze után kap, de ő gyorsan ráül. Hevesen rázza a fejét.
– Nem adom, mert akkor végem, és soha többé nem láthatom a gyerekeimet! – Ismét rázendít, de közben a biztonság kedvéért beljebb tolja a papírt a combja alatt.
A férfi végigszánt a haján, majd a tenyerébe temeti az arcát és erősen megdörzsöli.
– Na, legyen végre jó kislány, és adja ide szépen!
Gitta a férfi tenyerébe ejti a cédulát, és szipogva figyeli, ahogy az előbb összevonja a szemöldökét, majd feljajdul, és rácsap a homlokára.
– Hát, ezért nem volt semmi értelme! Én meg már azt hittem, valami ostoba kód! – Az ajtónak veti a hátát, és Gittára szegezi a tekintetét. – Az egész egy orbitális tévedés. Ezt az üzenetet nekem szánták. Tessék a magáé, remélem elégedett lesz vele.
Gitta elolvassa az újabb jóslatot, és örömében felsikkant. Megragadja a férfi kezét.
– Egy macska változást hoz az életemben! Tudja mit jelent ez? Azt, hogy direktor végre meggondolja magát, és hajlandó musicalt is színre vinni! Megkapom Griselda szerepét a Macskákból!
A férfi egy ideig tűri, hogy Gitta szorongassa az ujjait, majd kitépi a kezét az övéből. Megköszörüli a torkát, és feljebb tolja a csomót a nyakkendőjén.
– Ez igazán nagyszerű, főleg, mert ez azzal jár, hogy maga végre hazamehet. Én pedig még ma éjjel lelépek. – Belenéz a visszapillantó tükörbe. – A sorompó előtt láttam egy benzinkutat. Itt egy kis pénz. Vesz belőle egy kanna benzint, utána kivisz a reptérre. Azután szépen elfelejtjük egymást.
Gitta a ridiküljébe gyűri a bankjegyeket, és a férfi kék szemébe fúrja a tekintetét. Forróság kúszik fel a nyakán.
– De maga…, maga megmentette az életemet! – hebegi. – Ön egy igazi hős, és én semmit sem tudok magáról! Legalább a nevét árulja el!
– Na, de asszonyom – mosolyodik el a férfi –, sosem olvas kémregényeket? Sajnos nem árulhatom el, mert akkor magát is meg kell, hogy öljem.
Népszerű kurzusok: kreatív írás ♦ regényírás ♦ újságírás
Foto: pixabay.com – S. Hermann & F. Richter – cco licenc