Várkonyi Rita: Édeskettes

by MGY

Aranka nevetésére felkapták a fejüket a szomszéd asztaloknál ülők, még a cukrászgyakornokok is felpillantottak a süteményes pultból.

– Halkabban kérlek, mindenki minket néz! – sütötte le szemét Ibolya.

– Hát csak nézzenek! Miattuk nem fogom vissza magamat! – húzta ki magát Aranka, mélyen dekoltált blúzán pattanásig feszültek a gombok. – Te se légy már olyan karót nyelt. Drágám, csöppet unalmas vagy! Nem bántásból mondom! Csak hát, ami a szívemen, az a számon.

– Nem szeretek feltűnősködni, meg aztán más kárán sem szoktam élcelődni. Különösen, ha barátról van szó…

Aranka tekintete Villant, mély lélegzetet vett, még válla is megemelkedett, de torkán akadt a hang, amikor a pincér eléjük tette a rendelést. Halom sütemény tornyosult a tányérján, szélén a tejszínhab és a csokoládészósz szélesen kanyargott végig. Nagyot nyelt. Megnyalta szája szélét, vörös rúzsa szájkörüli ráncaiba futott. Először a Sacher-tortát kezdte habzsolni, az első falatoknál nagyokat nyögött. Ibolya elfintorodott. Ívott egy kortyot a málnás szódából, megigazította szemüvegét, villáját a pite gyümölcsös tésztájába szúrta. Aranka teli szájából néhány morzsa az abroszra gurult miközben beszélt:

– Édesem, már akartam mondani a múltkor is, ez a szemüvegkeret nem áll jól neked. Sokat öregít. Nem bántásból mondom… Mennyi is vagy? Hetven…

­– Hatvankettő!

– Ohh, hát ez érdekes. Mindegy is, a génekről, ugyebár nem tehetünk – igazította meg tupírozott haját kis kézitükrében, a fogára tapadt rúzsfoltot ujjával próbálta meg ledörzsölni. Fordított egyet a tányérján, az oroszkrém-szelet következett. Szinte nem is rágott, úgy nyelte le egymás után a falatokat, egy pillantást vetett Ibolya tányérjára:

– Te csak ezt a száraz kis pitét eszed? Ezért vagy olyan hervadtka. Szinte zörögnek a csontjaid, a ruha is lóg rajtad. Fel kéne szedned pár kilót. Egész csinoska lennél – a dekoltázsára esett krémdarabkát letörölte mutatóujjával, majd lenyalta róla. Lehunyta szemét, amíg szájában megforgatta a falatot. Ibolya az órájára pillantott.

– Nos, amiért megkértem, hogy találkozzunk Aranka, elég kellemetlen, de Jenő halála óta nem vagyok könnyű helyzetben…

– Apropó! Szavad ne feledd kedvesem, csak mielőtt elfelejtem, vissza tudnád adni majd a pipakészletet, amit tavaly adtunk karácsonyra az uradnak? Jenőnek már úgy sem kell, Isten nyugosztalja. Te meg mit kezdenél vele? Nem bántásból, tudod, de elég drága volt.

Ibolya torka kiszáradt. Ivott a szódából, a poharat többször megforgatta ujjai között. Arankára nézett, aki csak tömte magába a süteményt.

– Abban reménykedtem, hogy esetleg átmenetileg kisegítenél… Anyagilag. Ott az a sok költség, a temetés, az adóságok – folytatta Ibolya a könnyeivel küszködve.

– Tudom szívem, hogy mennyire nehéz most neked – fogta meg Ibolya kezét Aranka, majd egy falat pitét kicsent Ibolya tányérjából. ­– Ezért lepődtem meg, hogy ide invitáltál, nem kéne most ilyenekre költened. Soha nem bántál jól a pénzzel. Nem bántásból mondom, de tudjuk, hogy miről beszélek.

Ibolya a ridikülje után nyúlt, kinyitotta tárcáját, csak aprók csilingeltek benne. Aranka tányérjára, majd a süteményes pult felé pillantott, nem látta jól az ártáblákat. Mély levegőt vett, egy pillanatra lehunyta szemét.

– Legyen szíves – intett Aranka a pincér felé –, egy nagy jegeskávét kérek, vaníliafagylalttal és dupla adag tejszínhabbal. Legalább egyikünk fogyasszon rendesen, igaz? – kacsintott Ibolyára.

– Örülök, hogy hívtál, én nem akartalak zavarni, meg aztán annyi dolog is volt – folytatta. ­– Bélával felújítjuk a balatoni nyaralót. A medencét nem akarja, de én ragaszkodom hozzá. És ott a párizsi körút is. Annyi szervezési dolog van, beleőrülök! Jó is, hogy beszélünk. Szükségem lenne egy estélyi ruhára, és én a legjobb szakemberre, rád gondoltam! Megvarrnád?­ Anyagárban persze, hiszen barátok vagyunk, igaz?

Ibolya szája megfeszült, csak felsőajka remegett meg kicsit. Megmarkolta az abrosz szélét, a málnaszóda megbillent egy pillanatra.

– Óvatosan kedvesem! Nehogy rám borítsd azt a löttyöt! Ez egy elképesztően drága blúz, bár bizonyára neked a tervező neve semmit sem mondana.

Ibolya lába megrándult az asztal alatt, de Aranka konyakszínű harisnyás bokája előtt pár centivel megállt.

A pincér letetette Aranka elé a duplahabos jegeskávét.

– Nem lesz sok a jóból Arankám? Az orvos szigorú diétát írt elő, nem? – könyökölt az asztalra Ibolya. – Hány kilót is sikerült azóta fogynod drágám?

Aranka orrcimpái megfeszültek, maga elé meredt. Eltolta poharát, a kiskanállal kezdett matatni.

­– Értem én, hogy ki vagy borulva Ibolyám, de nem marhatod el a barátaidat. Még, jó, hogy a párizsi útra sem hívtalak, ha ilyen kiállhatatlan vagy. Nem bántásból mondom. Nem csoda, hogy állítólag Jenő is olykor más utak felé nézett, Isten nyugosztalja. Tényleg nem bántásból mondom, de nehéz veled – hörpintett nagyot kávéjából.

– Velem? Velem nehéz Aranka? Ezt most komolyan mondod?

– Nem kell úgy kiabálni, mindenki minket néz! Viselkedjél kérlek, kellemetlen helyzetbe hozol. Az én társadalmi státuszommal nem engedhetek meg magamnak ilyesmit – simította le szoknyáját erőteljes mozdulattal Aranka. Fejét csóválta, miközben újabb habos falatot tömött a szájába.

A pár másodperces csendet Aranka érces hangja törte meg:

– Talán jobb is, ha megtudod, Jenő egyszer velem is kikezdett, ráadásul pont, amikor Béla kórházban volt.

Ibolya mély levegőt vett:

– Csak felajánlotta, hogy aludj nálunk, amíg tartanak a kivizsgálások, ne maradj több éjszakára egyedül!

– Ugyan, ugyan, ne légy ennyire naív Ibolyám! Mondjuk nem lehet hibáztatni Jenőt. Még a mai napig is felveszem a versenyt a mostani harmincasokkal – kacagott hangosan, miközben vastagon kirúzsozta újra az ajkait.

– Jól vagy Ibolyám? Elsápadtál! Nyissunk ablakot?

– Csak hirtelen rossz lett itt a levegő!

– Igazán? Én nem érzem. De várj, fújok egy kis parfümöt, hátha az elveszi a rossz szagokat – szaténszalagos ridiküljébe kotort, majd apró, csillogó üvegcsét vett elő. Permetezett néhány cseppet Ibolya felé az émelyítő illatból.

– Lehet orvoshoz kéne menned, egy barátnőmnél is ilyen tünetekkel kezdődött a baj. Isten nyugosztalja szegénykémet. Nem bántásból mondom, de tényleg rossz bőrben vagy. Visszatérve Jenőre, tudom, hogy nagyon szeretted őt, de most már ne áltasd magad. Csak a pénzedért vett el. Szomorú, hogy abból már semmitek sem maradt. Beszéltük is a lányokkal, hogy erről azért te is tehetsz. A két vetélésed után teljesen megváltoztál. Talán jobb is, hogy ilyen közegbe nem születhettek meg a gyerekek. Nem bántásból mondom, ugye tudod?

Ibolya tekintete megmerevedett.

Felállt az asztaltól.

A maradék málnás szódát Aranka blúzára öntötte. Az utolsó cseppig.

A kijárat felé indult, de az üvegajtónál még visszaszólt. Úgy, hogy a környező asztaloknál ülők, és a cukrászgyakornokok is jól hallják a süteményes pultnál: ­

­­– Nem bántásból!

 

Ez is érdekelhet

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Tudomásul vettem Még több információ

Privacy & Cookies Policy