Ádám meglátta a saját nevét egy kórházi karszalagon a kuka tetején. A dátum másnapi volt.
– Vegye már el! – szólt rá Mari nővér. – Maga Magyar Ádám, vagy nem?
Ádám felegyenesedett. Eddig kétrét görnyedve hajolt a neonsárga, szelektív kuka fedele fölé, hogy ki tudja betűzni a karszalag feliratait. Szemüvegét, jobb vállával egyetemben, komoly atrocitás érte, amikor az a paraszt Magó átpasszolta a fehér golyót.
Mari nővér Ádámén kívül még egy elnyűtt karszalagot helyezett a kukára. Másik kezében nejlonzacskót szorított.
Mivel ügyesebb karját a mentős szorosan a testéhez rögzítette, Ádám a baljával nyúlt a karszalagjáért.
– Magyari a nevem – suttogta.
– Az mindegy. Ékezetet sem írunk. Újat pláne nem veszek elő, tudja, mibe kerül egy karszalag? Jobb helyre is mehet az a pénz.
A másik két várakozó bőszen bólogatott.
– És a dátum? – Ádám leült egy telefont bámuló fiú mellé.
– A felvétel napja. Majd az orvos elmondja – hadarta Mari.
– De december 6… a holnap lesz.
– Jaj, de sürgős valakinek! Nyugodjon meg, itt mindenki segít. Tudja, mi ilyenek vagyunk. Magát hogy hívják?
– Nagyszombati József – zengte egy hatvasan férfi.
– Aj – sóhajtott Mari.
Kotorászni kezdett a zacskóban.
– Nagy jó lesz? – húzott elő egy újabb szalagot.
– Hogyne – nyugtázta az öreg.
Ádám széttárta ép karját, de mivel senki más nem mutatott hajlandóságot a méltatlankodásra, csöndben maradt. Véleménye szerint hagyni kell mindenkit, hogy maga boldoguljon. Kifejezetten sértőnek találta, ha valaki kérés nélkül nyújtott segítséget.
– Aki nem akar adni, kapni is nehezen tud – dörmögte Nagy József, mintha a gondolataiban olvasna.
– Norbi, menni fog? – fordult Mari a fiúhoz.
– Ühüm.
Norbi fél lábon a kukához szökdelt. Mire visszatért, már a csuklóján volt a karszalag. A következő pillanatban Ádámra is felcsatolta.
– Megszopatott a deszkám – adott magyarázatot a mutatványára, és a mobiljára görnyedt.
– Az én telóm odalett, hány óra? – érdeklődött Ádám.
– 19.43. Egy egész négy – válaszolt 5G sebeséggel a srác.
– Kösz – mondta Ádám.
– Figyelni köll az időre – mondta Nagy József.
Norbi volt olyan figyelmes, és ezután félóránként közölte az időt, megtoldva néhány számmal.
Valamikor 21.13 után Ádám behunyta a szemét. Arról ábrándozott, hogyan áll bosszút Magón. Elhappolja előle a Tiszakürt-ügyet, aztán egy pej lóval átsétál a fején.
Saját horkantása ébresztette fel. Az ölében egy papírlap hevert.
– Röntgenkérő. Segítsünk? – állt elé Mari.
– Szükségtelen – motyogta Ádám.
Ember még nem esett át ilyen gyorsan képalkotó diagnosztikán. Azt sem tudta felidézni, hogy nő vagy férfi volt az illető, aki berángatta a fémszagú helyiségbe, és mindennemű hangsúlyt nélkülözve közölte, hogy oda áll, nem mozdul, eredmény az orvosnál.
– 23.43, mínusz kettő fél, de le fog esni – kiáltott fel Norbi.
És Ádám a rendelőben találta magát.
– Ki ez, Alizka? – kérdezte a fehér fényárban ülő orvos, és nehogy Ádám válaszolni merjen, hozzátette: – Nem magát kérdeztem.
Az elbűvölő Aliz Ádám mellé siklott, és finoman megforgatta a bal csuklóját.
– Magyar Adam. A bowlingbalesetes. – A hangja is elragadó volt.
– Magyari Ádám, és biliárd – javította ki gyengéden Ádám.
– Nemzetisége? – kérdezte Aliz.
– Hát magyar.
– Miért lenne hát magyar? – förmedt rá az orvos. – Maga szerint Horváth Adél horvát? Nem tudja, kiről beszélek. Nem olvas. U12-es bajnok. Ezekben a pillanatokban is játszik. Miért gondolta, hogy eltört a kulcscsontja?
Ádám igyekezett egy-két dolgot a helyére rakni a fejében.
– Nem gondoltam – válaszolta.
– Nem – ismételte az orvos. – És hogy érzi magát?
– Kissé bágyadtan.
– Mikor érezte magát bágyadtnak?
– A váróban.
– Amikor aludt? Az normális. Nincs törés, jegelje. Mehet. Elfogyott az ideje, leesett szegény kislány. Majd holnap, világossal.
Mari nővér jó alaposan vállba veregette, és az automatából vett neki egy feketét.
Kifelé menet Ádám az oldalával beleütközött egy műanyag perselybe. Mozgott a szája, ahogy olvasta magában a feliratot.
„Büszkeségünk, Horváth Adél U12-es sakkbajnok, osztályunk jóvoltából utazott a guyanai vb-re. Gyűjtsünk tovább, hogy haza is tudjon jönni!”
– Idióta barmok! – fakadt ki Ádám.
Zaklatottan beletömködte a perselybe a pénzcsipeszébe fogott összes papírbankót. Eszébe ötlött, hogy a jobb hátsó zsebében is lapul egy ezres. Ahogy a baljával próbálta előhalászni, a lábával belerúgott valamibe. Lenézett.
Kacsintó emojís gördeszka közeledett felé. Hiába próbálta elkerülni.
Mintha lelassult volna az idő, miközben félig oldalra fordulva zuhant a padló felé. Az előtér falára felragasztott hirdetmények közül meglepően sok eljutott a tudatáig.
Kérem olvasson el itt mindent!
Karszalag viselése kötelező!
A 19 óra után érkezetteket másnapi felvétellel fogadjuk
Adél versenye élőben a lichess-n
Magyar Adamot 0 óra 16-kor fejsérüléssel vették fel a Balesti Osztályra.
*
5.43-kor Norbi hangjára ébredt. Különös bizsergés járta át.
Dobta az aznapra tervezett programját, inkább nem megy az irodába, hadd szerezze meg Magó a Tiszakürt-ügyet.
6.13-kor feljebb pofozta Nagy József párnáját, majd magabiztos léptekkel elhagyta a kórtermet.
Mielőtt kilépett a váróból, segített Mari nővérnek lepedőt teríteni egy tolókocsira.
– Várjon, Adam, a karszalag!
Aliz szaladt utána. Odakint leültek egy padra. Ádám a nő vállára terítette a kabátját, cserébe Aliz hosszan bíbelődött a karszalaglevétellel.
– Megvárhatom? – kérdezte a férfi.
– 7-kor végzek – mondta Aliz, és visszaszaladt.
Egy tanácstalannak tűnő alak bicegett a bejárathoz.
– Olvas? – toppant mellé Ádám.
– Ritkán – válaszolt a fickó.
– Akkor nem lesz könnyű, de nyugodjon meg, itt mindenki segít.
– Engedjék becsukódni az ajtót! – visított Mari nővér.
Magyari Ádám testét valósággal szétfeszítette a segítési vágy. Sok mindenbe be szerette volna avatni a fiatalembert, de tudta, csak másodpercek állnak a rendelkezésére. Drága a fűtés, jobb helyre is mehet az a pénz. Ezért csak a legfontosabbat közölte:
– Horváth Adél U12 korcsoportos sakkbajnok. Ma világossal játszik.
– Hajrá, Adél! – sietett be a bicegős.
Ádám integetett neki, és visszaült a padra.
A novella az Íróműhely kötött novellapályázatánák 3. helyezett írása (2025).